Pár perc kézilabda

A magyar férfi kézilabda-válogatott június közepén elszenvedte az utóbbi 10 év legfájóbb vereségét. Azzal, hogy a szlovénektől 32-26-os vereséget szenvedtünk (26-26 is volt az állás), nem jutottunk ki a 2015-ös vb-re. Valami hasonló történt 4 évvel ezelőtt, csak akkor a női válogatottunk búcsúzott a németek ellen. Kérdés, hogy tényleg akkora tragédia ez?

2011 óta a mester, Mocsai Lajos vezetésével ott voltunk az összes világversenyen, és mindegyiken az első nyolc között végeztünk. Bravúr! Mondja ezt a kapitány, a szövetség, és ezért elhiszi a nagyérdemű. Kérem szépen ez nem bravúr, de még csak reálisnak sem nevezhető. Nézzük végig az eredményeket: 2011-ben vb-7. hely, 2012-ben Eb-8., egy évvel később vb-8., majd idén Eb-8. Közben volt egy olimpiai 4. helyünk is. A célkitűzés minden esetben a legjobb 8-ba kerülés volt. Ez így nyersen nagyon jól hangzik, de érdemes az eredmények mögé nézni.

Mocsai Lajost rendkívül jó szakembernek tartom. Viszont vallom azt is, hogy politikusként még kiválóbb. Ő nem a szenvedélyes, hanem a jó politikus edző. Mindig tudja, mit kell mondani a közönségnek ahhoz, hogy sose legyen hibáztatható. Hivatkozott már sérülésekre, kevés felkészülési időre, késői kiutazásra, amihez párosít egy alacsony elvárást, és már meg is van a recept egy sikeres edző számára. 2011-ben úgy lettünk hetedikek, hogy az izlandiak ellen 6-tal kikaptunk a nyitómeccsen, mert ugye későn utaztunk ki. A középdöntőben pedig, mikor már biztossá vált, hogy a 7. helyért mindenképp játszhatunk a spanyolok elleni utolsó meccsünktől függetlenül, már nem is akartunk nyerni. Egy évvel később az Eb-n veretlenül jutottunk tovább a halálcsoportból, a nemzetközi sajtó szerint is esélyünk nyílt az elődöntőre, de hééééj, mi a 8-ba kerülésért jöttünk! Hát kikaptunk a szlovénektől, Izlandtól, majd egy a horvátok számára tét nélküli meccsen döntetlent játszottunk. Maradt a jó öreg 8. hely. Sebaj, ez volt az előre kitűzött cél. Hogy többre is képesek lehettünk volna? Egye fene. Aztán játszottunk egy olimpián is, ahol egy mérkőzésen múlott minden, azt pedig egy hatalmas mázlinak köszönhetően (nem levonva ezzel semmit a játékosok érdemeiből) sikerült megnyerni. Az idei Eb-n aztán 6 mérkőzésből 1 győzelemmel sikerült  megszereznünk a 8. helyet, amelynek biztos tudatában ugye az utolsó meccsünkön az osztrákoktól! szenvedtünk vereséget. De sebaj! A célunkat elértük.

Ha 10-20 év múlva visszagondolunk arra, hogy mit ért el a válogatott ebben a 4 évben, akkor bizony egy olimpiai negyeddöntőn kívül nem sokra fogunk emlékezni. Mocsai Lajos kihozta a csapatból a minimumot, de többet sosem. És mára már ez sem igaz, hisz a vb-ről lemaradtunk. A mester több mint 30 éve edzősködik. Nyert BEK-et, Eb-t, vb-ezüstöt, bronzot, olimpiai ezüstöt, KEK-et. Neki sajnos már nincs nagy motivációja tovább bizonyítani, még több mindent nyerni. Elérte a csúcsot: Ő az ország első számú kézilabdaedzője. Kiégett.

Már korábban említettem, hogy 2010-ben a női csapat szintén elesett a vb-részvételtől. Mátéfi Eszter csapata viszont nem váratlanul szerepelt le. A korábbi világversenyeken egyre hátrébb végzett a csapat, a 2012-es Eb-n már csak 10. lett úgy, hogy 21 góllal kapott ki a norvégoktól. Majd jött egy kezdő, de nagy tudású, és új színt hozó norvég szakember, aki másfél év alatt Eb-bronzig vezette a csapatot. Munkája még a tavalyi vb-n is látszott, ahol a nyolc között csak a későbbi győztes Brazília tudta megállítani együttesünket, de azt is csak a hosszabbításban. Sajnos sosem tudjuk meg, meddig juthatott volna KEB, de látszott vele a fejlődés. Akkor Mátéfi lemondott. Mocsai Lajosnak is ez lenne a dolga, hiszen azt is láthatjuk, hogy a fiatalok bevetése sem a Tanár Úr leggyakoribb edzői húzása. Ha ezt Rióig folytatja, akkor valóban van esélyünk ott lenni az olimpiána Régi Nagy Csapattal, de utána? A következő kapitánynak nehéz lesz újítani. Ha távozik most? Akkor 2 évvel hamarabb el lehetne kezdeni azt, amit már évek óta csinálni kéne.

Kérem, Hölgyek és Urak, ez volt az a helyzet, amikor a második félidő 5. percéig bírtam hanggal nézni a meccset, utána némítottam. El tudják képzelni milyen az - hát persze, hogy el tudják, hiszen ebben az országban ez nem ritka -, amikor egy tehetséges gyermek, bármiben is jobb az átlagnál, már óvodás korától azt hallja a tanító nénitől kezdve a szülőkön át a felzárkóztató tanárig mindenkitől, hogy hagyd fiam/lányom, csináld inkább azt, amit a többiek. Szent-Györgyi Albert már 1930-ban tökéletesen megfogalmazta azt a nemzeti problémát, ami ma este a magyar férfi kézilabda-válogatotton tökéletesen megmutatkozott. (Aki kíváncsi a beszéd teljes szövegére, az itt elolvashatja.)

Sajnos az a több mint 80 éves mondanivaló ma is aktuális. A mai oktatási rendszer, egy, a mindennapokba beleszürkült, ötlettelen, zombi agyú embert "nevel" a fiatalokból. A 8-10 éves gyerekek, akik mozgásigénye óriási, fantáziájuk határtalan, kreativitásuk lenyűgöző, mit tanulnak? Hogyan élj túl 45 percet alvás nélkül. Aki tenni akar, azt is hamar megtanítják, hogy gyermekem, jobban jársz, ha nyugton maradsz, mert csak falakba ütközöl. És ez az a probléma (úgy néz ki nem új keletű), ami nem csak az oktatási rendszerünk legnagyobb baja. Ezek a falak, a kreativitást és a tudást elnyomó szürke falak ott vannak a szülői házban, a politikában, még a legnagyobb cégeknél is, de még egy sarki kisbolt tulajdonosa is nehezen tűri, ha valaki kreatív, új ötletekkel áll elő. Úgysem lesz jobb... Ettől sem változik semmi... Csodák márpedig nincsenek... Egy fecske nem csinál nyarat... Folytathatnám a sort a végtelenségig. Ahogy említettem ezek a mondatok rányomják a bélyegüket az egész életünkre, így sajnos a sportra is.

Ahogy az elején említettem, hang nélkül néztem végig a meccset. Nem bírtam a Mérei-Kotormán-Knézy hármast hallgatni. De nem ők voltak a legnagyobb baj. Ők voltak az utolsó csepp a pohárban. Mocsai Lajossal kezdődött az egész. Az Eb-sorsolás után úgy nyilatkozott, hogy bravúr lenne a továbbjutás. Miért is? Mert a norvégokat az utóbbi időben mindig megvertük (2011-es vb és a 2013-as vb-selejtező), vagy, mert Izlandnak az olimpia óta nem mi vagyunk a kedvencei? Vajon miért lenne bravúr a továbbjutás? Ezzel Mocsai Lajos nyíltan utalt a csapatnak, hogy nyugi, szarok vagytok, mindegy mit csináltok, valószínűleg kiesünk. Mert, ha a továbbjutás bravúr, akkor a kiesés a realitás. Ugyan már! És ezt folytatta Vetési Iván és az egyéb kézilabdázásban jártas "szakemberek" fantasztikusan motiváló nyilatkozataikkal. Én elhiszem, hogy sok probléma van a válogatott körül, sok a sérült és az utánpótlás sem kifejezetten a legjobb, de e mellé a rengeteg baj mellé, minek kreálunk mi magunk is egyet, azzal, hogy az amúgy nagy tudású játékosokat a porig gyalázzuk, azzal, hogy előre leírjuk őket? A Kotormán-Mérei kettős már a szünetben feladta a meccset, amire Knézy a szünet után az egész magyar kézilabdázást megváltó problémafelvetésekkel és 15-20 perces baromságokkal rátett (nem is) egy lapáttal. Na, hát, hogy ezt minek, azt nem tudom megérteni.

Mindenesetre eddig jól kezdtük az Eb-ket, de rosszul fejeztük be. Szóval bizakodom, de addig is a Mocsai "monnyon" le! 

Új évad, új lehetőségek, új esélyek. Így a szezon elején még nincs más dolga az embernek, mint emlékezni a tavalyi szépre, és várni az idei jót. Igaz egy hónap késéssel, de én eleget teszek a tavalyi visszarévedés kötelességszerű teljesítésének. Először is nézzünk egy tömör összefoglalót:

Női vonalon mind válogatott, mind klubszinten sikeres évet produkáltak a magyarok. Nemzeti csapatunk Európa-bajnoki 3. helyével visszatért a nemzetközi vérkeringésbe, míg a Győr végre elhódította a több éve érlelődő Bl-serleget. A Fradi az utolsó utáni pillanatig is esélyes volt a legjobb 4 női klubcsapat közé kerülésre, míg a Vác legjobb 8-ba került a KEK-ben. A férfiak szintén sikeres, de a nőitől egy fokkal gyengébb évadot zártak. Férfi válogatottunk 5-8. helyen végzett a vb-n, a Veszprém a legjobb 8 , a Szeged pedig a legjobb 16 között fejezte be a Bl-sorozatot. A többi nemzetközi kupában hamar elvéreztek a magyar csapatok. Mondhatni, ez csak a szokásos.

A száraz tények után most megpróbálom egy érdekes oldalról megközelíteni a 2012-13-as idényt. Gyakori jelenség a modern sportban, így a mai kézilabdában is, hogy egy adott ország klubszinten teljesen más nemzetközi erőt képvisel, mint a válogatottja. A férfiaknál ott vannak a németek, akik a világ legerősebb bajnokságával büszkélkedhetnek, miközben válogatottjuk idén már a vb-re sem jutott ki. De beszélhetünk a dánokról is, akik ezzel szemben sorra nyerik az Eb-, vb-érmeket, míg klubszinten koránt sem tudnak ilyen sikereket elérni. A nőknél jó például szolgálnak a franciák, vagy épp a románok. Valószínű (egyértelmű), hogy ezt a kettősséget a légiósok okozzák. De mi van Magyarországon? Kíváncsi voltam, hogy az elmúlt 3 évben mit tettek hozzá a légiósok a magyar klubok sikerességéhez, avagy sikertelenségéhez. Mekkora szerep hárul/ hárult a spanyol, illetve szláv különítményre a Veszprémben, vagy mire menne Sulc és Larholm nélkül a válogatott magját adó Szeged? Vizsgálódásom alapja a csapatokon belül a magyarok és a külföldiek aránya, ill. az ő szerepük, a vizsgálat szempontja pedig a lőtt gólok száma volt.

2010-2011:

            Kezdjük a Veszprémmel. A kiegészítő fiatalokat nem alapul véve a szezont végigjátszó 17 játékos közül 7 volt külföldi. Ez, a 41%-os arány nem rossz főleg annak tudatában, hogy mind a 7-en oroszlánrészt vállaltak a veszprémi sikerekből. Nem volt a veszprémi keretben ekkor padkoptató idegenlégiós. Most, a gólok számát vizsgálva vegyük le a kapusokat. Liszkait, Fazekast, és Alilovic-ot. A bajnokságban és a kupában szerzett 1183 veszprémi gólból 1181-et ez a 14 játékos szerzett. 603-578. (A fiatal John András és Fazekas Nándor lőtt még egyet-egyet.) A magyarok javára. Viszont a 603 gólt 8 magyar, míg az 578 „idegent” 6 külföldi hozta össze, akik közül az egyik a köztudottan védőspecialista Lushnikov. Nézzük meg azt a 12 Bl-meccset, ahol azért a csapat jobban megizzadt. A 373 gól 53%-át szerezte külföldi játékos. Ebben az összehasonlításban is kiegyenlített az arány. Érdekes, hogy a külföldi gólok 50%-a Marko Vujin nevéhez fűződik. Ezekből az adatokból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ebben az idényben a veszprémi klub megfelelően gazdálkodva a lehetőségekkel hasznos külföldi játékosokkal, és elég „magyarosan” vett részt.

Nézzük a Szegedet. A felállás 12 (ebből 2 kapus) az 5-höz a hazai játékosok javára. A mindössze 29%-nyi külföldi természetesen kevesebb gólt is szerzett az évadban, mint a magyarok. A bajnokság és a kupa 932 szegedi góljának 37%-át írhatjuk a légiósok számlájára. A Bl-sorozatban sem nagyon változott az arány, hiszen a 336 gólból 145-öt, azaz a 39 százalékot tettek hozzá Sulcék. A Veszprémmel ellentétben viszont a Szegednél- sérülések miatt is- jobban megkérdőjelezhető a légiósok hasznossága, hiszen Beocanin, Maros Balaz és Tomas Stranovsky sem játszott meggyőzően az évadban.

2011-2012:

Megint jöjjön a Veszprém először. A keret magyar-külföldi szempontból nem nagyon változott. Nagy Kornél, Eklemovic, Lushnikov és Peric helyére ékezett Alilovic, Ilyés, Schuch, Tomas Urban és Vedran Hud. Utóbbi kettő viszont sem a BL-ben, sem a hazai porondon nem jutott sok szerephez. Ebben az évben így csak 16 játékost vizsgáltam. A bajnoki és kupameccsek veszprémi góljainak elosztása nem is lehetne igazságosabb. 51 százalék a magyaroknak, míg 49 a légiósoknak. Ez azt figyelembe véve még kiegyenlítettebb „küzdelmet” mutat, hogy az egyik oldalról Alilovicot (aki egyébként 2 gólt szerzett az idényben), a másikról pedig Fazekast, Liszkait, Schuch-ot és Laluskát (utóbbi 2 szinte csak védekezett) nem számolva 5 külföldi és 6 magyar hozta össze a gólokat. Nézzük a nemzetközi szereplést. Ebben azért mutatkozik némi túlsúly a magyar játékosok javára, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a 142 légiós gólból 73 Marko Vujin nevéhez fűződik. A magyarok 179-et lőttek. Az évet tekintve nyugodtan kijelenthető, hogy a már említett Marko Vujin hátán vitte a csapatot, hiszen nemcsak a Bl-ben, de a hazai porondon is messze a legtöbb gólt szerezte. (202 gólja több, mint az utána következő 2 idegenlégiós játékos által szerzett gólok összesen. Sulic Vilovskival közösen 200-ig jutott.)

 A Szegedből gyakorlatilag elfogytak a külföldiek. Mindössze 4-en maradtak: Prodanovic, Sulc, Pribanic, és Dusan Beocanin. Viszont ebben az évben a sérüléséből nehezen gyógyuló Beocaninon kívül mindannyian hasznos szerepet töltöttek be. Bár csak kevesen voltak a -3 kapust leszámítva- 10-en felálló magyarokkal szemben, a csapat idénybeli 1216 góljának (mind Bl, mind hazai bajnokság és kupa) több, mint a harmadát ők lőtték. Összességében pedig a Szegedi évad sem sikerült rosszul, hiszen bár nem jutottak a legjobb 16 közé a Bl-ben, itthon kétszer is elkapták az idáig évek óta veretlen Veszprémet. Mindkétszer 24-23-ra.

2012-2013:

            És akkor jöjjön a változások éve az MKB-nál. Elment az előző idény húzóembere Vujin (az más kérdés, hogy helyette jött az évad legjobbja Nagy Laci személyében), Ilyés, Korazija és Perez sem maradt sokáig. Érkezett viszont Nagy László, Chema Rodriguez, Ugalde, Oneto és Jamali. 8 magyar (Perez kiválásával), plusz 8 légiós. Egy-egy kapus. Teljes kiegyensúlyozottság. Ennek ellenére azt vártam, hogy az előző két évad kiegyenlítettsége fel fog borulni. Úgy gondoltam, hogy ettől az évadtól a bakonyiak jobban ki lesznek szolgáltatva a külföldi játékosoknak. Mert azért valljuk be, jókat igazoltak. Várakozásaimat azonban a statisztika nem igazolta. A hazai porondon szerzett 1003 gól 57 százalékát a magyar játékosok lőtték, és a Veszprém számára fontosabb Bl-sorozatban is a gólok 55 százaléka a magyarok nevéhez fűződik. Igaz, hogy ennek az 55 százaléknak majd a felét az ez évi „Vujin-szerepet” betöltő Nagy szerezte. A 2010-2011-es évadban a Bl-gólok aránya 53-47 volt a légiósok javára. Pedig akkor csak 5, idén pedig 7 gólerős játékos volt közöttük. Lehet, hogy nem sikerült időben beilleszkedniük a spanyoloknak? Idén kiderül. Mindenesetre én azt jósolom, hogy a szerepek már tényleg megfordulnak ebben az évadban, főleg, ha az új igazolásokat is figyelembe vesszük: Császár ment, Ilics és Ruesga jött.

A Szeged sem maradt le a rivális mögött, ami az igazolásokat illette. Nem ugyanakkora nevek, de hasonlóan nagy számban érkeztek és távoztak játékosok a csapattól. Jött Larholm, Kekezovics, Blazevic, Lasica, és ment Bajorhegyi, Törő, Lékai és Beocanin. Így már 7 külföldivel, ráadásul rendkívül jól játszó külföldiekkel állt fel a csapat. A hazai góllövőlista első 6 helyezettje között mindössze 2 magyar nevet találunk. De nem is a bajnoki és kupa gólokból való 58%-os részesedésük a nagyon magas szám. A Bl-sorozatban a 313 szegedi gólból 201! a 7 légiós nevéhez fűződik, ami röpke 64%. Pedig ez a csapat adja a válogatott magját...

A Szeged és a Veszprém ellentétes tendenciát mutatott az elmúlt 3 évben. A bakonyi alakulatnál a magyar gólok/összes gól arány hazai porondon 6, míg nemzetközin 8 százalékot emelkedett a 2 évvel ezelőttihez képest, míg a Szegednél 21-21! százalékot csökkent 1 év alatt. Az MKB-nál míg korábban Vujinnak volt köszönhető, ha elbillent a mérleg nyelve, addig a tavalyi szezonban már Nagy Lászlónak. Ezt figyelembe véve és összehasonlítva a szegedi százalékokkal konstansnak mondhatók a veszprémi adatok. A tendencia azonban változhat, hisz, ahogy már említettem, idén is érkezett 2 külföldi klasszis és elment egy magyar.  A tisza-parti alakulat adatait nézve kissé aggasztó a helyzet a szegedieknél és az idei igazolásokat elnézve ez idén sem fog nagyon változni.

Lássuk a többi NB1-es klubban játszó külföldiek szerepét. Jellemzően a magyar élvonalbeli klubok maximum 2-3 külföldi játékossal álltak fel. Többségében szláv játékosokkal. (Kivétel persze akad. A tatabányai brazil Cassiano Rossoni, az idén Csurgóba szerződött Alberto Garcia vagy épp a győri Hugo Hernandez.) Az azóta elhunyt Marinko Kelecsevics és Igor Kos a Fradit, Marinko Kekezovics a Szeged előtt a Tatabányát, Sandrk Josip egészen az idei évadig a Balatonfüredet, Darko Pavlovics a Csurgót és a Fradit, Thomas Urban a veszprémi játékát megelőzően a Tatabányát, Milan Mazic és Dukic Goran pedig az Orosházát erősítette korábban. Fontos, hogy erősítette. A fentebb a teljesség igénye nélkül felsorolt játékosok ugyanis valóban hasznára voltak a csapatoknak. A bajnokságban és a kupában… Mert sajnos az elmúlt években nemzetközi porondra jutott csapataink szereplése tiszavirág életű volt.

Összefoglalva: A magyar klubok –főleg a spanyolok összeomlásának „köszönhetően”- egyre több külföldit (és nem csak kelet-európait) igazolnak. Már nem csak a Veszprémnek, de a Szegednek és a Győrnek is spanyol edzője van, ahogy spanyol játékossal erősített a már említett Szeged és Győr mellett a Csurgó is. A légiósok szerepvállalása tehát egyre csak nő (még a meglepő veszprémi adatok ellenére is). Hogy ez jó, vagy rossz? Bizonytalan. Még. Majd idővel kiderül. Ami aggasztó lehet, az az, hogy a válogatott alapját jelentő tisza-partiaknál nagyon nagy mértékben csökkentek a magyar gólok. Az viszont biztosan jó, hogy nem tűnnek „feleslegnek” az igazolások, hiszen néhány kivételtől eltekintve a külföldiek beváltják a hozzájuk fűzött reményeket.

Elképesztő, hihetetlen, óriási... Ezekkel a szavakkal lehetne csak jellemezni azt az űrkézilabdát, amit a veszprémiek Kielben bemutattak. A hiper-szuper extraklasszis teljesítmény az utolsó 8 perc rövidzárlata miatt "csak" extraklasszissá olvadt a meccs végére.Mínusz 1-ről kezdeni a hazai összecsapást. Ráadásul sok gólos mínusz 1-ről. Igazából ennél szebbet én, laikus szurkolóként el se tudtam volna képzelni. (Na, de nem laikus szurkolóként maradt bennem némi hiányérzet.)

Az első félidő tanítani való volt. Csapatszinten védekezésben elképesztően nagyot alakított a magyar csapat a 15 kapott gól ellenére. Ott sikerült semlegesíteni a németeket, ahol a legerősebbek: a gyorsindításokban, ill. a hihetetlenül gyors labdafelhozatalban. Nem vezettem róla statisztikát, de így is könnyedén megállapítható, hogy a kieli csapat tölti a legkevesebb időt labdával a "semleges zónában". A lendületükkel, sebességükkel vernek tönkre mindenkit a világon. A Veszprém viszont felvette a versenyt ezzel a nagy rohanással, méghozzá nem is akárhogy. Rendre sikerült időben visszazárni, míg a támadásbeli sietség nem járt együtt a pontatlansággal. Az első félidei statisztika alapján a németek mindössze 2 gólt szereztek lerohanásból,a magyar alakulat pedig mindössze 5 labdaeladást vétett. Bírtuk tehát a tempót, megállítottuk a rohanó németeket. A második játékrész számunkra olyan álomszerűen kezdődött, mint amilyen rémálomszerűen végződött. Egy 4-0-ás veszprémi rohammal kezdtük a félidőt, mentünk 5-tel. Gíslason időt is kért, de ez hál' Istennek nem hozott változást, állandósulni látszott az előnyünk. Az online közvetítésben 22-17-nél lefagyott a kép egy jó időre, de egyáltalán nem bántam. Égjen csak bele a laptop monitorjába Nagy László gólöröme (11-szer örülhetett!), és a veszprémi +5 a Bl-címvédő otthonában. A gépezet 28-22-ig álomszerűen működött. Ekkor azonban kétszer egymás után kiküldték Nagyot, a német csapat lendületbe jött a közönségével együtt, így egy 6-0-ás etappal egyenlítettek a hazaiak. Viszont még mindig jobban álltunk, mint amire számítottam a meccs előtt. A forduló góljával végül Narcisse megmentette csapatát egy történelmi vereségtől, így +1-gyel érkezhetnek szombaton, ami több, mint bíztató.

És hogy mi vár ránk a visszavágón? Először is egy a nézhető online adások után kutatás nélküli meccsnézés. Másodszor pedig reméljük, hogy, ahogy mi sem értünk el történelmi sikert Németországban, úgy ők sem fognak nálunk. Eddig ugyanis háromszor játszott Veszprémben a Kiel, és mindháromszor mi örülhettünk. Ráadásul mindig olyan eredménynek, aminek most is nagyon örülnénk (31-30, 39-36, és 23-21). Azzal a fegyelmezett játékkal és egy-két klasszis teljesítménnyel, amivel az első meccsen is előálltunk bizony meg lehet csinálni. Sosem éreztem még olyan közelinek a FF-t, mint most. Hiába a rossz sorsolás (inkább legrosszabb), ezt most meg tudjuk csinálni. 5000 fanatikus szurkoló előtt egyszerűen nem veszíthetünk. Mert valószínűleg "csak" ennyit kell tenni, hisz az az egy gól nem számít, 31-et nem dob a Kiel Veszprémben. Nekünk, szurkolóknak pedig nincs más dolgunk, mint kiszurkolni a továbbjutást. Abban pedig nagyon jók vagyunk!

Hajrá fiúk!

Veszprém-Kiel

Nem hiszek a babonákban, nem hiszek a jóslásban, a médiumokban, meg egyéb hasonló vackokban (az ezotéria a divat manapság, azt hiszem), de most át kell értékelnem a dolgokat. Ezt valami egészen megmagyarázhatatlan módon nemhogy egy valaki, egy egész ország megjósolta. Erre nem tudok, nem lehet mást mondani. Az a természetfeletti képesség, amivel biztosan tudjuk már szeptemberben, hogy a Veszprém idővel úgyis szembe kerül a legnehezebbel, a magyarsággal együtt ivódott bele a hazai kézilabdát szerető emberekbe. Mondhatni velünk született tudás. Empirista csoportok valószínűleg tiltakoznának ez ellen, de hamar meggyőzném őket. Annyira tudtam, tudta mindenki. És ez a mondtad most nem közhelyként értendő, ezt tényleg tudtuk. Nem voltam internetközelben, sem Bécsben a sorsolás ideje alatt, így csak később, telefonos segítséggel tudtam meg, hogy bizony a Kiel az. Felesleges is volt telefonálni... ezt éreztem. Egy pár perc ( na jó, inkább egy jó óra) bosszankodás után a nyilatkozatokat, reakciókat nézve arra jutottam: Ha valaki bajnok akar lenni (márpedig ez a cél az MKB-nál), akkor mindegy ki a következő ellenfél az úton, mindenkit le kell győzni. Igaz, hogy egy Metalurgot is kaphattunk volna (max. egy másik univerzumban), és már az internetet bújhatnánk még szabad, de megfizethető árú FF-jegyekért, de gondoljunk csak bele, mennyivel édesebb lesz így a győzelem íze, mennyivel fényesebben fognak tündökölni a veszprémi játékosok a Kiel legyőzése után a kölni stadionban. Mert ahogy ezt is tudtam, úgy azt is tudom, hogy idén ott leszünk. Ahogy a fentebb említett képesség is velem született, úgy a kitartás és az örök reménykedés is.

Hajrá Veszprém!

Itt ez a CSAPAT. Igen, csupa nagy betűvel. Vagyok olyan büszke jelenleg a FERENCVÁROS NŐI KÉZILABDA CSAPATÁRA, mint anno Bokáék NEMECSEK ERNŐRE. Megérdemlik a kiemelést, ahogy megérdemelnek egy teljes posztot is. Kikaptak Oroszországban egy szoros meccsen, mindössze 3 góllal. Ennek ellenére nem hiszem, hogy van olyan magyar kézilabdabarát, akinek a meccs után egy cseppnyi rosszindulat, Isten ments, harag volt a szívében a lányok iránt. Bennem sok érzés kavargott: Mérhetetlen csalódottság, büszkeség, tisztelet és sajnálat. Csalódott voltam, mert egy magyar csapat elbukott a Bl-ben. Büszke voltam, mert igazi sportemberhez méltóan kézilabdáztak a lányok. Szívvel-lélekkel. Minden tiszteletem Tomoriéknak, hiszen megmutatták a világnak, hogyan kell elvégezni a munkát szinte tökéletesen. És borzasztóan sajnáltam őket, hiszen nagyon megérdemelték volna azt az elődöntőt. Nem sikerült sajnos. Így,  tiszta fejjel viszont egyértelmű sikerként tekintek vissza az idei szezonjukra.

A Fradi az első három középdöntős meccsét úgy játszotta végig, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Tökéletes edzői taktikát hiba nélkül végrehajtva. Majd bekövetkezett az, amiről mindenki tudta, hogy egyszer megtörténik, csak az időpont volt kérdéses. A csapatot egy lufihoz tudnám csak hasonlítani, amit folyamatosan egyre nagyobbra próbálunk fújni és mindenki lélegzet-visszafojtva várja, hogy durranjon. Sajnos az elődöntő felé félúton a lufi nem bírta tovább és kipukkadt. A csajok elfáradtak. Nem bírták sem fizikailag, sem fejben azt az intenzív tempót, amit a bajnokság és a Bl jelentett számukra. Ha csak még egy hétvégét kitart az az erő... De ugye a sportban a ha, az nem játszik. Be kell látnunk, hogy sajnos a Fradi, az nem Győr. A ferencvárosi alaptagoknak sajnos minden nemzetközi meccsen száz százalékos teljesítmény kellett ahhoz, hogy győztesen hagyhassák el a pályát, és bizony a hétközi bajnokikon sem pihenhettek sokat. A sérülések pedig... hát gyakorlatilag az élet rúgott még egyet ( pontosabban kettőt) a földön fekvőbe. Se Penára, sem pedig Zácsikra nem mondhatja a Fradi, hogy pótolható. Viszont, amit elmondhatnak, az az, hogy az idei szezonban ők az egyetlenek, akik pontot raboltak az ETO-tól. Minden porondon. És remélem, annak ellenére, hogy a lufi kipukkadt, az a bizonyos Fradi-szív nem halt vele együtt, mert akkor évek óta nem tapasztalható minőségű bajnoki végjátékra van kilátás, ami már úgy hiányzik nekem, mint egy falat kenyér. (Habár tavaly azért már mutattak valami kis ízelítőt a rég nem látott izgalmakból.)

És hogy mi kell a Fradinak, ahhoz, hogy továbbra is ilyen büszkék lehessünk rá?
Gyakorlatilag nem sok minden. Ugyanez az alázat, akarat és küzdeni tudás, ami már eddig is meg volt. Szükségük lesz egy Elek Gáborra, aki továbbra is olyan rendet tart a csapat körül, hogy szinte ordít a lányokról, itt bizony mindenki tudja, hogy mit, mikor kell csinálnia a tökéletességhez. Mint egy nagy gépezet, ami csak akkor működik jól, ha minden egyes alkatrésze a helyén van, és azt teszi, amit kell. Ami viszont hiányzik? Az több ember. Tizenkét-tizenhárom játékossal azt, amit a klub idén bevállalt, nem lehet végigcsinálni. Alig várom az idei igazolásokat, hiszen ha tudnának szerezni még két-három, esetleg négy minőségi játékost, akkor borítékolható lesz jövőre a még jobb szereplés.

És hogy én zöld-fehér fanatikus lettem-e? Nem hiszem. De várom, hogy az legyek. Ez a csapat megérdemli, hogy fanatikusaivá váljunk. Hiszen belőlünk (is) táplálkoznak. Ezért kell ugyanolyan példamutató szurkolónak lenni, mint amilyen példamutató csapat a FERENCVÁROS.

Szeged - Kielce

Akkor az első lépést a Szeged meg is tette azon az úton, amit a tegnapi posztban felvázoltam nekik. Jó persze ez így nem teljesen igaz, hiszen a Tisza-partiak is csak passzív résztvevői voltak a mai sorsolásnak, de nagyon szurkolhattak, hiszen mindössze 33 százalék esélyük volt a "győzelemre". Ez összejött. Most már "csak" túl kell jutni az egyetlen idáig veretlen csapaton, majd ismét könyörögni Fortunának a következő párosításnál. A sorsoláson tehát az EHF illetékese megtette, amit Szeged népe megkövetelt, innentől kezdve a csapaton a sor.

Hajrá Pick!

León - Veszprém

A veszprémi csapatot valaki "odafent" nagyon nem szereti. Én nem tudom, hogy ki az, de szívesen megkérdezném tőle, hogy miért akarja mindenáron összehozni őket a spanyolokkal. Félre ne értse senki, nincs semmi bajom a hispánokkal, nem ők tehetnek róla, hogy a lehetséges ellenfelek közül, akikkel a Veszprémet összehozhatja a sors, mindig ők a legkellemetlenebbek. Az elmúlt négy évben mindannyiszor spanyol csapat búcsúztatta a bakonyi alakulatot. Egyszer a Ciudad Real, kétszer a Barcelona, míg a tavalyi szezonban épp az idei ellenfél, a León. Az előjelek tehát semmiképp sem kedvezőek, viszont rendületlenül bízok benne, hogy idén bebizonyítják a fiúk, nincs itt semmiféle spanyol átok.

Hajrá Veszprém!

Vasárnap lezárult a férfi BL-csoportköre, s nem túlzok, ha azt mondom a szívünknek nagyon kedves eredményekkel. A Veszprém csak legvérmesebb álmaiban gondolhatott egy Kiellel és Atleticóval megspékelt csoport megnyerésére, míg a Szeged csak egy furcsán jó teljesítményt nyújtó Minszk miatt maradt el eggyel az előzetesen várt harmadik helytől. (Meg persze egy adag szerencse is kellett azért a Tisza-partiaknak.) De ez az egy helynyi hátralépés még pont belefért a továbbjutást tekintve. Most nézzük meg, milyen út vezet Kölnbe csapataink számára.

Előbb azért tekintsük át az EHF szabályzatát is a lebonyolítási rendszerrel kapcsolatban. Nem nagy meglepetésre a nyolcaddöntők során keresztbe játszásra kerül sor, azaz az első helyezettek a negyedikekkel, míg a másodikak a harmadikakkal csapnak össze. (Természetesen azonos csoportból érkezők nem kerülhetnek össze.)  A negyeddöntők során pedig egy elég vitatott, de a csoportelsőknek ( és az elsőket kiverő negyedikeknek) mindenképp előnyös szabály lép életbe. A továbbjutott 8 csapatot ugyanis két kalapba sorolják, méghozzá úgy, hogy az első kalapba kerülnek a csoportgyőztesek, ill. a rajtuk keresztül továbbjutó negyedikek, míg a másodikban a nyolcaddöntőt sikerrel vett csoportbéli másodikok, ill. harmadikok foglalnak helyet. Ezzel a kiemeléssel gyakorlatilag elintézik, hogy az elsők a Final Fourig elkerüljék egymást. Ennyit röviden, tömören a kiemelési szabályokról, most jöjjenek a jóslatok és a kívánságok:

forrás: nso.hu

Nézzük először, hogyan juthat el (remélhetőleg el is fog) a magyar bajnok Kölnbe. A nyolcaddöntőben mindhárom lehetséges ellenfél (León, Pick, Silkeborg) verhetőnek tűnik elsőre, de ha kívánni lehet, akkor (némileg még magamat is meglepve ezzel) mégis a dánokat szeretném a sorsolás után az MKB neve mellett látni. A León épp a tavalyi szezonban tréfálta meg a veszprémieket, így elég frissek azok a rossz emlékek, nem kell felszaggattatni velük az éppen begyógyult sebeket, míg egy esetleges magyar derbi azért sem kedvezne amellett, hogy a Pick különösen felszívná magát a csatára, mert esély sem lenne két magyar csapat részvételére a nyolc között. (Kíváncsiságból azért mégiscsak a Szeged a második a kívánságlistámon.) A bakonyiak csoportelsőként előnyös helyzetből várhatnák továbbjutásuk esetén a negyeddöntők párosítását. Első helyüknek köszönhetően Kölnig biztosan elkerülik a Barcelonát (nem kell őket bemutatni egy Veszprém-drukkernek sem), a Kielcét és a Hamburgot, viszont így is beleszaladhatnak a Kiel, Atletico, Medvegyi hármas valamelyikébe. Egyértelmű, hogy mind a nyolcad-, mind a negyeddöntőben a leginkább verhetőnek a C-csoport valamelyik tagja tűnik. Mondjuk nem haragudnék, ha egy Silkeborg elleni sikert követően a Gorenje Velenjével hozná össze a sors a veszprémieket. Ha esélylatolgatásba akarnék bocsátkozni, azt mondanám, hogy a nyolc közé kerülés az elvárható kategóriába tartozik, onnantól pedig csak egy balszerencsés sorsolásnak (amitől azért joggal félek a Veszprémmel kapcsolatban) "hála" kerülhet veszélybe a kölni túra.

A szegedi jóslatom a veszprémi ellentettje. Csak egy "hiperszuperjó" golyóhúzás eredményeképp kerülhetne a Tisza-parti alakulat a legjobb négy közé. Azonban a szezon szegedi kétarcúságát figyelve, lehet, még az sem lenne elég. A legegyszerűbb út Kölnig egy Kielce-Gorenje Velenje típusú tűnik. Ha a Picknek sikerülne túljutni a nyolcaddöntőn, akkor a Veszprémhez hasonlóan szintén kiemelést kapna, hiszen egy csoportelsőt búcsúztatna ezzel pedig a negyeddöntő sorsolásánál elkerülheti a Barcát, a Hamburgot és az MKB-t, ami azért nem kis segítség lenne. Tehát egy esetleges (tételezzük fel) Kielce elleni siker után nyolc csapat kerülhet össze a Szegeddel a legjobb nyolc között: a Flensburg, a Medvegyi, a Kiel, az Atletico, a Metalurg, a Gorenje Velenje, a Berlin és a Minszk. Kapásól az első négy ellen gyakorlatilag előre lefutott lenne a negyeddöntő, a Picknek esélye a Velenje, a Metalurg és a Minszk ellen volna. Valamilyen úton-módon tehát még a Szeged is eljuthat Kölnig, viszont elég sok mindennek kellene ahhoz klappolnia, hogy a magyar bajnoki ezüstérmes képes legyen odáig menetelni. Nem mutatna csúnyán (a nőket is beleszámítva) négy magyar csapat a legjobb négy között. Reálisan nézve a dolgot azonban a Pick számára innentől minden nyert mérkőzés hőstettnek számít, de mi jó szurkolóhoz méltóan rendületlenül bízunk a csodákban!

Hajrá Szeged, Hajrá Veszprém!!!

Amilyen hosszú volt, olyan sikeres véget ért a legutóbbi BL-forduló a magyar csapatok számára. Fantasztikus érzés leírni, hogy mind a Veszprém, mind a Győr veretlen a legrangosabb európai kupasorozatban, és ezt az sem árnyékolja be, hogy e két csapatunk sikereiből oroszlánrészt vállalnak az idegenlégiósok. Akiben mégis hagyott némi hiányérzetet, hogy a "digisportos" kommentátor rendre külföldi neveket kiabált az éterbe a hétvégi meccsek alatt, azt bőven kárpótolta a Fradi, amely majdhogynem színmagyar csapatként vitézkedik az európai porondon. A Fradi szívről később, most jöjjön az ETO.

A győri csapat tavaly belevágott a magyarításba, amit én már régóta hiányoltam, sokan azonban nagyon szkeptikusan követtek figyelemmel az előző átigazolási időszakban. Tudom, tudtam akkor is, hogy Herr Orsinál, Szepesi Ivettnél, Hornyák Dóránál és Rédei-Soós Viktóriánál lettek volna minőségibb jelentkezők is az egyes posztokra Győrbe, de sosem támogattam azokat a csapatokat, amelyek amellett, hogy minden posztra leigazoltak két világklasszist, sosem tudtak semmi extrát felmutatni. A jelen gazdasági helyzetben egyedülálló módon a Rába-partiaknak ha valami miatt nem kell aggódniuk, akkor az bizony a pénz. A pénz pedig máshol, más kluboknál korábban egyenes utat jelentett a világklasszisokkal teletűzdelt, összevásárolt, nulla összetartással rendelkező kirakatcsapat felé. Bizony ettől féltettem leginkább a Győrt. Löke, Lunde, Radicsevics, Görbicz, Lekics, Amorim... Tele vagyunk sztárokkal, tele vagyunk külföldiekkel. Félreértés ne essék, nincsen semmi problémám a nem hazai játékosokkal, csupán arra próbálok rávilágítani, hogy igazán jól akkor mehet egy csapatnak, ha megfelelő mennyiségű hazai játékossal rendelkezik. Egy magyar klubnál igenis szükség van a magyarokra. Szükség van, mert az jó a szurkolóknak, jó a magyar válogatottnak, jó mindenkinek. Az ETO-val kapcsolatban pedig még egy igen nagy előnye van a magyar játékosoknak. Eléggé nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy Görbiczen kívül a csapat a külföldiekre épül. Világklasszis külföldiekre, akik nem egyszer túl sokat gondolnak magukról. Az egyetlen dolog, ami mégis a "földön tartja" a győrieket, és nem hagyja, hogy "elvalcseásodjanak", az a lelkes fiatal, magyar cseresor, amely bármikor bevethető abban az esetben, ha az alapemberek akár egy kis jelét is mutatják a "sztárszindrómájuknak". Amíg pedig van egy ilyen hátországa a kezdőknek, addig szerintem nincs mitől tartania a világ legjobb csapatának.

És akkor jöjjön a (világ második legjobb csapata) a Fradi. Lassan már az EHF vezetősége észrevehetné, hogy nem a dán bajnokság a legerősebb a női mezőnyben. Idén is megmutatja a magyar bajnoki 2. , hogy nem csak egy legény van talpon e vidéken - a nemzetközi mezőnyben. Fantasztikusat játszva, a már lassan 3 éve csúcsformában lévő csapat egyre mélyebbre ássa magát az európai kézilabda-történelembe. Kétszeres KEK-győztesként (már ez felér egy csodával) féltettem a lányokat a BL-től. Attól tartottam, hogy már a csoportkörben kipukkadnak, hiszen valljuk be, rövid az a pad. Nagyon rövid. De a Fradi-szív (mert most már hiszem, hogy létezik) teljesen rám cáfolt, és minden jel arra utal, hogy ebből bizony elődöntő lesz. Nem sokat mertem volna tenni az év elején egy Fradi-Győr BL-döntőre, mára azonban a helyzet teljesen megváltozott. Itt ez a csapat, amelyik 8-9 emberrel olyat művel, amit senki más. Rendre nála magasabban jegyzett klubokat ver akár idegenben is, és szép lassan menetel valami nagyon nagy dolog felé. Bizony ezt is el lehet érni egy szinte teljesen magyar alakulattal. A fradista lányok az élő példák arra, hogy vannak remek hazai kézilabdázó hölgyek. Keresem az okát már régóta annak, hogyan képes ez a csapat ezt a magas színvonalat nyújtani évek óta. Mi az, ami ennyire jól működik ennél az alakulatnál? De azt hiszem a válasz: minden. Ehhez a teljesítményhez kellenek elszánt, képzett játékosok, céltudatos, határozott klubvezetés, és egy olyan edző, mint Elek Gábor. Nem csak jó edző, de jó pedagógus is. Ért a játékosai nyelvén, kezelni tudja a konfliktusokat, és ami nem elhanyagolható, a játékhoz is ért rendesen. Remekül sáfárkodik a lányok erejével, és mindig megtalálja játékosai számára azt a szerepkört, amiben leginkább hasznára lehetnek a csapatnak. Ez azonban mind kevés lenne egy ekkora sikerszériához anélkül a bizonyos x-faktor nélkül, amit régóta hívnak Fradi-szívnek, de én csak mostanában kezdtem hinni benne. Remélem még sokáig kitart a hitem, és még sokáig okoz hasonló meglepetéseket a Ferencváros.

A Veszprém-Szeged párosról egy későbbi posztban mesélek.