Összefoglalva a - Szlovákia lettek elleni veresége óta - már szinte biztosan Eb-résztvevő két válogatott 3 nap alatt lebonyolított oda-visszavágós párharcát: 48-46 a horvátoknak. Ez azért persze nem ilyen egyszerű, hisz ha nem is sokkal, de rosszabb helyzetben lennénk most, mondjuk két 24-23-as vereséggel a hátunk mögött. De nézzük szép sorjában, kezdjük a veszprémi ütközettel:
Mocsai Lajos egy eléggé megfiatalított csapattal vágott neki a horvátok elleni két selejtező mérkőzésnek, amelyeknek azért elég nagy tétje volt. Lehetőséget kapott Veszprémben Lele, Törő, és Szalafai is, illetve visszatért a Vb-t kihagyó Illyés Ferenc. A mérkőzést 20-18-ra a magyar csapat nyerte. Ennyit a nyilvánvaló tényekről... És akkor jöjjön a vélemény: 20 gólt dobni 60 perc alatt a kézilabdában gyatra teljesítmény... lenne, ha az eredményjelző másik oldalán nem 18 gólocska árválkodna, ráadásul a mindenhol bronzérmes Horvátország neve mellett. Ezen a mérkőzésen látszott igazán, hogy a kézilabdát védekezésben kell megnyerni, ott kell a munka oroszlánrészét elvégezni, a támadás kis túlzással csak a hab a tortán. Nagyobb baj hátul kapni, mint elöl nem dobni. Amit a Nagy-Schuch-Ilyés hármas védekezésben odatett, az oktató videókba való. Látszott, hogy az egyáltalán nem motiválatlan csapatunk bizony magabiztosan ment fel a pályára, ami azért meglepő, mert sajnos nem ezt szoktam meg a válogatottól egy ilyen mérkőzésen. Küzdöttünk, hajtottunk, és ami a legfontosabb, felnőttünk a feladathoz. Nem asszisztáltunk egy újabb, nálunk erősebb csapattól elszenvedett vereséghez, bíztunk magunkban. Végre elhittük, hogy mi is jók vagyunk. Felemelő volt látni azt is, hogy a Mester mennyire összerakta ezt a csapatot, amely remélhetőleg koránt sincs kész, de ez a csütörtöki nem volt rossz kezdet. Nem véletlenül nevezte Goluza a meccs után gorombának a mieink játékát: neki is furcsa volt, hogy nem vállukat veregetve engedtük őket a hatosunkhoz. Igaz, hogy 8 a 7 ellen játszottunk, mert arra megint nincsenek szavak, amit a szurkolók nyolcaddikként hozzátettek. Majd a lettek legyőzték a horvátokat. Mi pedig már az Eb-n érezhetjük magunkat.
És akkor a zágrábi meccs: Nem sok időt és energiát érdemes ennek a meccsnek az elemzésére, véleményezésére fordítani. Úgy néz ki csak a hazai közönség ihlette, és tiszavirág életűként a zágrábi el is tüntette azt a hozzáállást, elszántságot, amit az előző meccs kapcsán megfogalmaztam. Ez a mérkőzés csak egy újabb eleme lett a magyar-válogatott horvát-spanyol kettős elleni sormintának. Végig 5-6 gólos hátrányban játszva esélye sem volt a mieinknek a pontszerzésre. Gyakori kép ez sajnos ezen csapatok ellen.... Voltak azért természetesen pozitív oldalai is a mérkőzésnek: A fiatal válogatott játékosoknak lehetősége volt megtapasztalni, milyen érzés 16 ezres ellenszélben játszani. És mit kell mondjak, nem teljesítettek rosszul: Szalafainak és Lelének is voltak jó megmozdulásai, és az újonc Zdolik Bence 6/6-ja mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Ilyen fiatalon, a meccs azon szakaszában, amikor már minden mindegy, így beszállni, az dícséretre méltó. Innen is gratulálok Bencének, a két meccs alapján pedig a válogatottnak is.
Hajrá magyarok!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.