Pár perc kézilabda

Veszprém-Kiel

Nem hiszek a babonákban, nem hiszek a jóslásban, a médiumokban, meg egyéb hasonló vackokban (az ezotéria a divat manapság, azt hiszem), de most át kell értékelnem a dolgokat. Ezt valami egészen megmagyarázhatatlan módon nemhogy egy valaki, egy egész ország megjósolta. Erre nem tudok, nem lehet mást mondani. Az a természetfeletti képesség, amivel biztosan tudjuk már szeptemberben, hogy a Veszprém idővel úgyis szembe kerül a legnehezebbel, a magyarsággal együtt ivódott bele a hazai kézilabdát szerető emberekbe. Mondhatni velünk született tudás. Empirista csoportok valószínűleg tiltakoznának ez ellen, de hamar meggyőzném őket. Annyira tudtam, tudta mindenki. És ez a mondtad most nem közhelyként értendő, ezt tényleg tudtuk. Nem voltam internetközelben, sem Bécsben a sorsolás ideje alatt, így csak később, telefonos segítséggel tudtam meg, hogy bizony a Kiel az. Felesleges is volt telefonálni... ezt éreztem. Egy pár perc ( na jó, inkább egy jó óra) bosszankodás után a nyilatkozatokat, reakciókat nézve arra jutottam: Ha valaki bajnok akar lenni (márpedig ez a cél az MKB-nál), akkor mindegy ki a következő ellenfél az úton, mindenkit le kell győzni. Igaz, hogy egy Metalurgot is kaphattunk volna (max. egy másik univerzumban), és már az internetet bújhatnánk még szabad, de megfizethető árú FF-jegyekért, de gondoljunk csak bele, mennyivel édesebb lesz így a győzelem íze, mennyivel fényesebben fognak tündökölni a veszprémi játékosok a Kiel legyőzése után a kölni stadionban. Mert ahogy ezt is tudtam, úgy azt is tudom, hogy idén ott leszünk. Ahogy a fentebb említett képesség is velem született, úgy a kitartás és az örök reménykedés is.

Hajrá Veszprém!